2014. július 21., hétfő

Színcsenő manók

Kapcsolódó kiállítás:
Hibriditás a Kárpátok között. Az Irokéz Gyűjtemény és a rendszerváltás
2011. szeptember 10-től november 20-ig.
Kurátor: Hornyik Sándor
A kiállításról a MODEM honlapján
A kiállításról a Magyar Narancs honlapján

"Képzeljétek, mi történt! Ma reggel nagyon-nagyon álmosan jöttem dolgozni a MODEM-be, még senki sem volt itt rajtam kívül, a kiállítóterek bezárva. Félig még aludtam...
Bámultam magam elé, és épp azon gondolkoztam, hol igyak kávét, amikor megpillantottam a földön egy ruhadarabot. Ahogy lehajoltam érte, éreztem a hátamon, hogy a kardigánomat meglibbenti a szél. Gyorsan felálltam és hátranéztem, és a szemem sarkából még éppen láttam, hogy egy csapat kicsi ember rohan a Perényi utca irányába! Annyi időm volt, hogy megfigyeljem barna ruhájukat és apró kis barna kalapjukat - hogy hányan lehettek, ne kérdezzétek, fogalmam sincs... Az elöl rohanó apróság egy óriási barna zsákot cipelt a hátán, először azt hittem, még mindig álmodom, hisz gyerekek nem szoktak egyedül erre járni, barna ruhás kisemberek pedig még kevésbé! Megnéztem, milyen ruhadarabot találtam a földön. Nézzétek! Ez a kesztyű volt az! Na, pont ilyen barna színű volt az apró emberkék ruhája is!
Szerintetek kik lehettek ők?
Kimentem utánuk a térre, hátha valamit találok még, ami nyomra vezethetne - de semmi. Kérdezősködtem, ám nagyon furcsán néztek rám az emberek. Volt, aki azt mondta, sürgősen igyak egy kávét :) Ahogy jöttem befelé a forgóajtón, észrevettem egy narancssárga festékfoltot a földön. Utána egy zöld foltot  - itt a pénztárnál...majd egy kéket a lépcső alján...
Elhatároztam, hogy leülök, és végiggondolom, mi lehet ez az egész. Arra jutottam, hogy a manók valamiért nem akarták, hogy rajtakapjam őket...hm...ezek szerint rosszban sántikáltak? Vagy egyszerűen csak nem akartak megmutatkozni az emberek előtt, és ezért rohantak el ilyen gyorsan? A zsákjuk mindenesetre arra utalt, hogy valamit elvittek innen. De mit? Mi az, ami nagy és színes és csöpög???
Nagyon vártalak Benneteket! Egyedül ti segíthettek kideríteni, mit vihettek el a manók!"
A mese után nyomozás indult. A foglalkozás előtt az épület fogadóterében, a lépcsőn, és a mosdóban több festékfoltot is elhelyeztem. Együtt indultunk el a nyomokon. Első körben a festékfoltok a mosdókhoz vezettek, ahol megállapítottuk, hogy a manók fiúk voltak. Vagy legalábbis az a manó, amelyik a zsákot cipelte. Az első emeleti mosdó előteréből lefelé tekintve a kertben újabb nyomokat vettünk észre: egy nagy festékfoltot (lehet, hogy kiszakadt a zsák?). Újra a földszintre mentünk és megvizsgáltuk a kertben a nagy foltot, amelyen néhány szövetdarabot is találtunk. Ez alapján meggyőződtünk arról, hogy valóban kiszakadhatott a zsák. Kérdezősködtünk a büfé alkalmazottjától, a ruhatárostól, a pénztárostól, de senki nem látott semmit. A nyomkövetés és a kérdezősködés kapcsán a gyerekek megismerték a MODEM fogadótereit és az itt dolgozók egy részét. Követve a foltokat a lépcsőn is, eljutottunk a második emeleti kiállítótérig, ahol még néhány apró nyomra bukkantunk.








Kövesi Eszter fotója

Kövesi Eszter fotója

Megbeszéltük, hogy a manók csak festéket vihettek el, másfajta nyomot ugyanis nem találtunk. A kiállítást végigjárva kellett rájönnünk, hogy honnan hiányoznak a színek...

Gerber Pál:
Mindenki olyan világban él, amilyet megérdemel
(1992) olaj, vászon

Gerber festménye alá előzőleg elhelyeztem egy apró festékfoltot, hogy biztosak lehessünk a nyomozás eredményében. Miután rájöttünk, hogy a manók ellopták a festmény színeit, igyekeztünk pótolni a veszteséget, így a kép reprodukcióit színeztük ki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése