Ákombákom

2014. augusztus 9., szombat

Hibrid lények 1.

Kapcsolódó kiállítás:
Hibriditás a Kárpátok között. Az Irokéz Gyűjtemény és a rendszerváltás
2011. szeptember 10-től november 20-ig.
Kurátor: Hornyik Sándor
A kiállításról a MODEM honlapján
A kiállításról a Magyar Narancs honlapján

A hibriditás fogalmát a legegyszerűbben a fogyasztói kultúra mindenki által ismert hibridjein keresztül lehet elmagyarázni (pl.: Pókember, Trans Formers), de lényegében már egy beszélő állat is hibridnek tekinthető. (Például egy Kaliforniában szörföző, éneklő-táncoló pingvin már többszörösen hibrid...) A fogalom megközelítésénél a gyermekek mitológiai ismereteire is lehet nyugodtan építeni, vagy a biológiai hibriditás (növénynemesítés) fogalmára, de a tájékozottabb, képzettebb autórajongók a hibrid motor fogalmával is tisztában vannak.

Ez volt az első hétvégi Ákombákom, ahová összesen egy lelkes óvodás érkezett, ő viszont a foglalkozás után hetekig kereste a világban a különböző hibrideket (vélhetően rengeteget talált is). A kiállítást végigjárva arról beszéltünk, melyek lehetnek azok a művek, amelyek bármilyen szempontból hibrideknek számíthatnak. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül álljon itt néhány alkotás a kiválasztottak közül (bizonyos szempontból az összes ide kerülhetett volna...):

Bodó Sándor – Horváth Tibor:Magyarán, Telly Savalas

(2002) színes fotó, alumínium


Bodó Sándor – Horváth Tibor:Magyarán, Dante (2002) színes fotó, alumínium

A hungarikumok helye a populáris kultúra és a magaskultúra hibridjében, fogyasztható művészet minden magyar számára: de vigyázat, csak módjával, a sok zsír ugyanis hízlal...

Csáki László: Jó Labdaérzék Sport Club (2004) intarzia, fa

Csáki László nagyméretű csoportképe (215 cm x 335 cm) egyfajta tisztelgés a kézműves technikák előtt. A téma és a kivitelezés éles ellentéte meglehetősen ironikussá teszi a művet: egyrészt értelmezhető úgy, hogy egy teljesen hétköznapi és karikaturisztikus téma is megérdemel emberfeletti teljesítményt a kivitelezést illetően, mintegy bizonyítva, hogy a kortárs művészet is megköveteli a mesterségbeli tudást. Másrészt meg: mi értelme van emberfeletti erőfeszítést tenni egy viccért?

Előd Ágnes: Pókember (1998-2004) installáció (gipsz, filc, vatta)
Kövesi Eszter fotója

A hibrid pop-hős helye az európai kulturális hagyományban: minden a polcra kerül egyszer.


Kovách Gergő: Kezes róka (2004) vegyes technika Kövesi Eszter fotója

A róka, a bárány és az ember kereszteződéséből létrejött ironikus lény a radikális festészet és a színes dombormű határán.

Roskó Gábor: Minemoto Joritomo (1989)

mázas kerámia, faláda, homok
Nagy Gábor fotója

Karácsonyi László: Trófea

(2006) papírmasé, szarvasagancs
Kövesi Eszter fotója

Roskó és Karácsonyi alkotása egyaránt érdekes kérdéseket feszeget a múzeumról mint intézményről, valamint a művek médiumáról: a pszeudo-fosszília és a pszeudo-lelet ugyanis egy nemlétező ‘eredeti’ másolatai. Mint múzeumi tárgy tehát nem funkcionálhatnak (annak ellenére, hogy másolatok, nem szabad hozzáérni egyikhez sem), és az emberiség történetéhez sem járulnak hozzá (vagy talán mégis?). Illékonyságuk, megfoghatatlanságuk, valamint nem eredeti mivoltuk a technikai médiumokhoz teszik hasonlatossá ezeket a műveket. A filmkockához, amit nem érzékelünk önmagában, így láthatatlan és folyamatosan "elmúlik", és a fényképhez, amelynek nincs és értelemszerűen nem is lehet eredetije.

A technika természetesen egy hibrid volt, azaz egy kollázs készítése vegyes technikával. Minden foglalkozás alkalmával figyelembe kell venni, hogy jöhetnek olyan gyerekek, akik már túl vannak a firka-korszakukon és tudnak formákat vagy akár konkrét dolgokat rajzolni, de olyanok is, akik még esetleg nem. A finommozgások különbségeire figyelve így mindig készülni kell kivágható ábrákkal is. Az alkotómunka során először az alap-tájat, azaz az őslények számára megfelelően kialakított környezetet festettük meg együtt. Így alkalom nyílt egy kötetlen beszélgetésre, amelyből a kisgyermeknek az őslények és a földrajz iránti érdeklődése is hamar kiderült. Majd a különböző állatokból összeállított lényeket szituációba rendeztük. A már kész hibrid képet, amelyet hibrid állatok népesítettek be, a kiállítótér falán installáltuk, így a kiállítás részévé (és egy lehetséges értelmezésévé) válhatott.

2014. július 29., kedd

Állatsereglet

Kövesi Eszter fotója

Tarr Hajnalka: Instant nyáj (2006) című installációjához kapcsolódva közösségi alkotásra biztattunk minden, a MODEM-be látogató kisgyermeket. A fogadótérben két gyurmafigurát készíthettek: egyet maguknak, egyet a MODEM-nek. A kiállítás ideje folyamatos bővült a lépcső alatti mini-állatszobor-kiállítás.

Nagy Gábor fotója

2014. július 21., hétfő

Színcsenő manók

"Képzeljétek, mi történt! Ma reggel nagyon-nagyon álmosan jöttem dolgozni a MODEM-be, még senki sem volt itt rajtam kívül, a kiállítóterek bezárva. Félig még aludtam...
Bámultam magam elé, és épp azon gondolkoztam, hol igyak kávét, amikor megpillantottam a földön egy ruhadarabot. Ahogy lehajoltam érte, éreztem a hátamon, hogy a kardigánomat meglibbenti a szél. Gyorsan felálltam és hátranéztem, és a szemem sarkából még éppen láttam, hogy egy csapat kicsi ember rohan a Perényi utca irányába! Annyi időm volt, hogy megfigyeljem barna ruhájukat és apró kis barna kalapjukat - hogy hányan lehettek, ne kérdezzétek, fogalmam sincs... Az elöl rohanó apróság egy óriási barna zsákot cipelt a hátán, először azt hittem, még mindig álmodom, hisz gyerekek nem szoktak egyedül erre járni, barna ruhás kisemberek pedig még kevésbé! Megnéztem, milyen ruhadarabot találtam a földön. Nézzétek! Ez a kesztyű volt az! Na, pont ilyen barna színű volt az apró emberkék ruhája is!

Szerintetek kik lehettek ők?

Kimentem utánuk a térre, hátha valamit találok még, ami nyomra vezethetne - de semmi. Kérdezősködtem, ám nagyon furcsán néztek rám az emberek. Volt, aki azt mondta, sürgősen igyak egy kávét :) Ahogy jöttem befelé a forgóajtón, észrevettem egy narancssárga festékfoltot a földön. Utána egy zöld foltot - itt a pénztárnál...majd egy kéket a lépcső alján...

Elhatároztam, hogy leülök, és végiggondolom, mi lehet ez az egész. Arra jutottam, hogy a manók valamiért nem akarták, hogy rajtakapjam őket...hm...ezek szerint rosszban sántikáltak? Vagy egyszerűen csak nem akartak megmutatkozni az emberek előtt, és ezért rohantak el ilyen gyorsan? A zsákjuk mindenesetre arra utalt, hogy valamit elvittek innen. De mit? Mi az, ami nagy és színes és csöpög???

Nagyon vártalak Benneteket! Egyedül ti segíthettek kideríteni, mit vihettek el a manók!"

A mese után nyomozás indult. A foglalkozás előtt az épület fogadóterében, a lépcsőn, és a mosdóban több festékfoltot is elhelyeztem. Együtt indultunk el a nyomokon. Első körben a festékfoltok a mosdókhoz vezettek, ahol megállapítottuk, hogy a manók fiúk voltak. Vagy legalábbis az a manó, amelyik a zsákot cipelte. Az első emeleti mosdó előteréből lefelé tekintve a kertben újabb nyomokat vettünk észre: egy nagy festékfoltot (lehet, hogy kiszakadt a zsák?). Újra a földszintre mentünk és megvizsgáltuk a kertben a nagy foltot, amelyen néhány szövetdarabot is találtunk. Ez alapján meggyőződtünk arról, hogy valóban kiszakadhatott a zsák. Kérdezősködtünk a büfé alkalmazottjától, a ruhatárostól, a pénztárostól, de senki nem látott semmit. A nyomkövetés és a kérdezősködés kapcsán a gyerekek megismerték a MODEM fogadótereit és az itt dolgozók egy részét. Követve a foltokat a lépcsőn is, eljutottunk a második emeleti kiállítótérig, ahol még néhány apró nyomra bukkantunk.

Kövesi Eszter fotója

Megbeszéltük, hogy a manók csak festéket vihettek el, másfajta nyomot ugyanis nem találtunk. A kiállítást végigjárva kellett rájönnünk, hogy honnan hiányoznak a színek...

Gerber Pál:
Mindenki olyan világban él, amilyet megérdemel
(1992) olaj, vászon

Gerber festménye alá előzőleg elhelyeztem egy apró festékfoltot, hogy biztosak lehessünk a nyomozás eredményében. Miután rájöttünk, hogy a manók ellopták a festmény színeit, igyekeztünk pótolni a veszteséget, így a kép reprodukcióit színeztük ki.

2014. július 9., szerda

Színgyűjtés

Kövesi Eszter fotója

Az Irokéz Gyűjteményt bemutató kiállítás múzeumpedagógiai szempontból az egyik legsikeresebb és leginspirálóbb kiállítás volt. A műfaji és technikai változatosságon túl a művekben rejlő humor és kreativitás, az ismeretelméleti fogalmak köré felépített kurátori koncepció, valamint a művekben rejlő rétegek révén szinte kifogyhatatlannak tűntek az ötleteink. A kiállítás és a művek így változatosan interpretálhatóak voltak minden korosztály számára.

Az óvodások számára a humor és a gazdag műfaji kínálat látszott elsősorban közvetíthetőnek, illetve a kiállítás címében (valamint a művekben, a műfajokban, a kiállításrendezésben is) megjelenő hibriditás és a rétegződés fogalma.

A tárlat festészeti anyagának két kulcspontja számomra Braun András: Glaucoma (2001) és Gerber Pál: Mindenki olyan világban él, amilyet megérdemel (1992) című festménye volt. Braun műve "fürdik" a színekben, míg Gerber festménye saját műfajának egyik alapvető elemét hagyja ki a festményből. Az alkotások kapcsán a médiumról magáról is kell beszélni, hiszen különböző módokon, de mindkét kép saját festmény mivoltát kérdőjelezi meg. Míg Gerber a színt hagyja ki a festményből, addig Braun éppen a vakságot, azaz a látás hiányát festi meg. Rávezető kérdések segítségével az alkotások különböző rétegeit fejthetjük fel a gyermekekkel közösen. Braun festménye technikai értelemben is rétegelt szerkezetű: ragasztások, kihagyások segítségével több rétegben viszi fel a színeket a vászonra.

Braun András: Glaukoma (2001) olaj, vászon

Gerber Pál:
Mindenki olyan világban él, amilyet megérdemel
(1992) olaj, vászon

A színgyűjtő foglalkozás tulajdonképpen egy interaktív tárlatvezetés volt kisgyermekek számára. Vízfestékkel és papírral felszerelkezve kiscsoportokban jártuk végig a kiállítást a két kulcsmű között, és az általam megjelölt képekről gyűjtöttük ki a színeket. Az egyes képeknél eltöltött időben a művekről beszéltünk. Braun András Glaukoma című műve egyrészt nagyon termékeny színgyűjtő hely, másrészt alkalmat ad arra, hogy a kicsikkel a látás fiziológiájáról, és a metaforikus értelemben vett látásról beszélgessünk. A beszélgetést a látással, vaksággal kapcsolatos szólások és közmondások is segíthetik. A színgyűjtés során a gyermekek mozgásigénye és újdonság-igénye is kielégül. Minden egyes helyszín után izgalommal várják a következő állomást, ahol újabb, eddig soha ki nem kevert színeket rögzíthetnek a papírra.
A kiállítás nemcsak a falakon és a térben elhelyezkedő művek összessége, hanem a képek és a tér összjátéka, kapcsolata, ahol mindezeket együtt kell felfedezni a látogatónak. A tér megismeréséhez és birtokba vételéhez nélkülözhetetlen a mozgás. A térben való tájékozódás saját testképünk kialakulásához is elengedhetetlen, hiszen a térbeli helyzetünk meghatározásához azt a helyet kell használnunk, ahol tulajdonképpen nem mi vagyunk, azaz negatív teret, amelyet testünkkel (és persze egész személyiségünkkel) kihasítunk a nagy egészből. Ily módon e különleges helyen, a kiállítótérben való tájékozódás is fejleszti az önreflexiós képességünket. A térben mozgásos múzeumpedagógia órák során a gyermekek nemcsak az általam kiemelt műveket figyelik meg, nemcsak a teret veszik birtokba, hanem az információk szelektálását és rendszerezésének módját is tanulják.

Nagy Gábor fotója

A gyűjtés befejeztével mindenki elkészíthette a saját festményét. A foglalkozás során véletlenül kikevert színeket újra, immár tudatosan kikeverve az adott kombináció a gyermekekben rögzült. A gyereke alkotásain a kiállításon látottak és az őket aktuálisan foglalkoztató témák keveredtek.

Nagy Gábor fotója

Braun András festményéhez kapcsolódóan egy kisiskolás csoporttal kipróbáltuk a réteges festés technikáját:

A Glaucoma fehér közepére mint hiányra jól rímelt a vele majdnem éppen szemben lévő mű, Nemes Csaba: A hiány helye (2007) című festménye:

Nemes Csaba: A hiány helye (2007) olaj, vászon