Hibriditás a Kárpátok között. Az Irokéz Gyűjtemény és a rendszerváltás
2011. szeptember 10-től november 20-ig.
Kurátor: Hornyik Sándor
A kiállításról a MODEM honlapján
A kiállításról a Magyar Narancs honlapján
A hibriditás fogalmát a legegyszerűbben a fogyasztói kultúra mindenki által ismert hibridjein keresztül lehet elmagyarázni (pl.: Pókember, Trans Formers), de lényegében már egy beszélő állat is hibridnek tekinthető. (Például egy Kaliforniában szörföző, éneklő-táncoló pingvin már többszörösen hibrid...) A fogalom megközelítésénél a gyermekek mitológiai ismereteire is lehet nyugodtan építeni, vagy a biológiai hibriditás (növénynemesítés) fogalmára, de a tájékozottabb, képzettebb autórajongók a hibrid motor fogalmával is tisztában vannak.
Ez volt az első hétvégi Ákombákom, ahová összesen egy lelkes óvodás érkezett, ő viszont a foglalkozás után hetekig kereste a világban a különböző hibrideket (vélhetően rengeteget talált is). A kiállítást végigjárva arról beszéltünk, melyek lehetnek azok a művek, amelyek bármilyen szempontból hibrideknek számíthatnak. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül álljon itt néhány alkotás a kiválasztottak közül (bizonyos szempontból az összes ide kerülhetett volna...):
.jpg) |
Bodó
Sándor – Horváth Tibor:Magyarán, Telly Savalas
(2002) színes fotó, alumínium
|
.jpg) | |
| Bodó
Sándor – Horváth Tibor:Magyarán, Dante (2002) színes fotó, alumínium |
A hungarikumok helye a populáris kultúra és a magaskultúra hibridjében, fogyasztható művészet minden magyar számára: de vigyázat, csak módjával, a sok zsír ugyanis hízlal...
.jpg) |
Csáki
László: Jó Labdaérzék Sport Club (2004) intarzia, fa
|
Csáki László nagyméretű csoportképe (215 cm x 335 cm) egyfajta tisztelgés a kézműves technikák előtt. A téma és a kivitelezés éles ellentéte meglehetősen ironikussá teszi a művet: egyrészt értelmezhető úgy, hogy egy teljesen hétköznapi és karikaturisztikus téma is megérdemel emberfeletti teljesítményt a kivitelezést illetően, mintegy bizonyítva, hogy a kortárs művészet is megköveteli a mesterségbeli tudást. Másrészt meg: mi értelme van emberfeletti erőfeszítést tenni egy viccért?
 |
Előd
Ágnes: Pókember (1998-2004) installáció
(gipsz, filc, vatta)
Kövesi Eszter fotója |
 | |
| Kovách Gergő: Kezes róka (2004) vegyes technika Kövesi Eszter fotója |
 |
|
Roskó
Gábor: Minemoto Joritomo (1989)
mázas
kerámia, faláda, homok Nagy Gábor fotója |
 |
|
Karácsonyi
László: Trófea
(2006) papírmasé,
szarvasagancs
Kövesi Eszter fotója |
Roskó és Karácsonyi alkotása egyaránt érdekes kérdéseket feszeget a múzeumról mint intézményről, valamint a művek médiumáról: a pszeudo-fosszília és a pszeudo-lelet ugyanis egy nemlétező ‘eredeti’ másolatai. Mint múzeumi tárgy tehát nem funkcionálhatnak (annak ellenére, hogy másolatok, nem szabad hozzáérni egyikhez sem), és az emberiség történetéhez sem járulnak hozzá (vagy talán mégis?). Illékonyságuk, megfoghatatlanságuk, valamint nem eredeti mivoltuk a technikai médiumokhoz teszik hasonlatossá ezeket a műveket. A filmkockához, amit nem érzékelünk önmagában, így láthatatlan és folyamatosan "elmúlik", és a fényképhez, amelynek nincs és értelemszerűen nem is lehet eredetije.
A technika természetesen egy hibrid volt, azaz egy kollázs készítése vegyes technikával. Minden foglalkozás alkalmával figyelembe kell venni, hogy jöhetnek olyan gyerekek, akik már túl vannak a firka-korszakukon és tudnak formákat vagy akár konkrét dolgokat rajzolni, de olyanok is, akik még esetleg nem. A finommozgások különbségeire figyelve így mindig készülni kell kivágható ábrákkal is. Az alkotómunka során először az alap-tájat, azaz az őslények számára megfelelően kialakított környezetet festettük meg együtt. Így alkalom nyílt egy kötetlen beszélgetésre, amelyből a kisgyermeknek az őslények és a földrajz iránti érdeklődése is hamar kiderült. Majd a különböző állatokból összeállított lényeket szituációba rendeztük. A már kész hibrid képet, amelyet hibrid állatok népesítettek be, a kiállítótér falán installáltuk, így a kiállítás részévé (és egy lehetséges értelmezésévé) válhatott.
